Blues


                             (Louis Armstorng koncerje
                             l965. június 9-én a Népstadionban)



amikor ezerkilencszázhatvanötben
louis armstrong
a népstadionban feljött a színpadra
mint egy lőtt nyulat
húzva maga után a trombitát
nem értettem az egészből semmit

mondhatnám ma
zavaros volt az értékrendem
vagy annyinak hittem önmagam
amennyivé soha nem sikerült lennem
talán megbocsátható
igazságom serpenyőjében
az alig-húsz év
mellettem egy féllegálisan szerzett
sötét hajú lánnyal
azt hittem:
fontosabb dolgokért van a világ

hallgattuk a fekete zenészt
rekedt volt
hihetetlenül rekedt
dőltek a hangok
vitte a vér a lüktetést
zsongott
hömpölygött a hangja
nem a megszokott robsonos
és nem ismertem magamra

nagyképű voltam
buta
fogtam a lány kezét
mondtam elég
és húztam a tribünről a lépcsőn
nekem annyi volt
nem kellett több amerika

megfordultam
néztem a hatalmas betonra
jó lett volna visszamenni

gyere húztam a lányt
próbálva uralni a helyzetet
bár igazából ott lettem volna újra
ahol satchmo énekel
a rezet fújja
de annyi volt
aztán már nem lehetett





[KEZDŐLAP]