|
Mint én a múlt évezred utolsó századának közepén – idézem a fakult képeket – földszinti lakásunkba vasárnap délután valaki becsöngetett az ajtó előtt ketten álltak egy nő s mint én egy akkorka lánygyerek ki anyja szoknyája mögé bújt rejtezett szegénységről alig-alig tudtam éhezésekre nem emlékszem kenyeret kért az asszony már ebéd után voltunk anyám asztalhoz hívta a váratlan vendégeket kevés maradt – mondta – még meleg ült anya a lánya elfogyott a kis leves másra nem emlékszem kísért az örök fénytelenség a lány szemében s a szívembe égő szégyen hogy túl lehetet hogy azt is túl kellett élnem |