Tengerharangzúgással



jön a hajnal
az ősz rohadó leveleit
olvadó hó leve mossa a sárba
véres a reggel a takarók a párna
maradék álmaim körül szimatol
az elmúlás habzó-szájú vedlő kutyája

rendet kellene rakni
összesöpörni az útról a leveleket
talán ha megérkezik a fény
bevilágít a fák ágai között
mintha lenne remény
de vissza kell menni a műhelyekbe
oda is befújta a szél
az alvadtvérszínű lombot

nem akarok menni a háborúba
fel kell söpörnöm az erdei utat
kitakarítani a csarnokokat

valahol találtam egy seprűt
visszahozom mondtam a nőnek
aki valamit csomagolt
a végeláthatalan sorban érkező
tovadöcögő dobozokba

még mindig szürkeség volt
kezdtek visszaszállingózni az emberek
kevesen jöttek
rövid ujjú ingben
úgy tűnt mintha elmaradt volna a háború
a rogyadozó léptek meggyötört arcok
mégis iszonyatot árasztottak
mint akik nagy tüzek mellől jönnek
tépettek voltak kormosak
egyikük odaszólt
nem lesz itt igazi harc sosem
csak szalonképessé kell tenni a halált

akkor már nem volt söprű a kezemben
félúton álom és apokalipszis között
ismételgettem
ez már akkor is tavasz
nézd nem találsz vérnyomokat
mindjárt besodródik a reggeli harangszó
elhalkul a tenger zúgása

mostanában így folytatódik
ha jön a nappal
s csak kushad
véres szemét rám szegezi
az elmúlás kutyája



[KEZDŐLAP]