A borítót a szerző Felhőkutya című képe, Birtalan Zselyke fotóportréja és saját fotója felhasználásával Lieszkovszky Veronika készítette.) |
|
Birtalan Ferenc: (In memoriam Degan Alihastro) |
|
– Kis indiánkönyv – Tisztelgés Elizabeth Barrett Browning emléke előtt |
|
|
|
1. Szélisten Esőisten Hozzatok enyhülést Sebére szívemnek Madáristen Tépd torkomból a jajgatást Szaladj elő ősi hegyekből Leopárdisten Nincs velem az én szeretőm Napra tárja combjai ívét Mézcsorgású kútjára Más hajol enyhért Tengerszín szeméből A gyönyör másra sugárzik 2. Elment a tengerszín szemű Mikor a medve északra indult Összeszedte fonott kosarába Ami hozzá tartozott Ment a medve után Nincsen azóta nyugovásom Állok határunk hegyének ormán Hiába nézek utána Látásomat homályosítja a Szelek Ura De várok Szökőár után is hazatér a tenger 3. Ha más karjában nyugtat is az éjjel Tudom ott vagyok a Te ölelésedben Mert álmaidban ezerszer szorítottalak És álmaimban tízszer-ezerszer Hozzám tapadtál Nélkülem nem szökhetsz át a titkok kapuján Ott vagyok vágyaid rejtőző-helyén Ameddig nem küldik érted Követeiket az istenek Térj vissza végleg Tengerszínszemű 4. Ragyogóm Napraforgótányér-mosolyú Aranyarcoddal halványítod a Napot Tengerszín szemed irányítja Hazatérésükben a csillagokat Simogatásod hozza a tavaszi szellőt Lázas homlokom mögé Te igézed az álmot 5. Reggel ha látod az égen a kondort Tudhatod vigyáztam álmodat éjjel Ne riasszon a pumaszemű szörny Gyékényed fölé ne szálljon Denevérasszony Tengerszín szemed ne nyíljon az éjbe Mikor sápad az utolsó hajnali csillag Előhajtani aklából a Ragyogót Fölsiklik az égre a kondor Visszahullajtod takaródra az árnyat Állok messze a hegyeknél Nézek utánad Szárítják könnyes arcomat Keselyűszárnyak 6. Én Degan Alihastro Nem lehettem igazi harcos Nem indulhattam harcba csatába érted Varázslók üldöztek a sivatagba Magához senki nem fogadott Szegényes vackomon Hozzám törleszkedett az ének Hozott vigaszt nekem Láthassalak Mesélhesselek téged Tengerszínszemű aki vagy Ki ismételhetetlenné lett Hajnaltól hajnalig fénylő Kígyóasszony-bőrbe bújt Ékkő 7. Nézlek messziről Korsódat válladra vetted Töltve csobogó patakvízzel Láttam inni adsz a szomjazóknak És kacagtál Úgy kacagtál a fénybe Hogy köréd gyűltek a madarak mind Mentél szivárványruhában Hozzád szaladtak az őzek Nézlek messziről Suhansz miként a szellő Tengerszínszemű Nem tudtam elszakadni tőled 8. Tavaszkezdetektől Míg betakar a kristályfehérség Billegnek messzi hegyek csúcsán Áldozati lánykák Hallani moraját görgetegeknek Ahogy a leopárdléptű Hatalmas Hólavinákat rúg le a völgybe Olyankor összehúzod magad Fekszel riadtan szarvas-irha takaród alatt Hűl a szerelmi katlan Magadhoz melengetsz egy éneket Tengerszínszemű Amit én Alihastro Valamikor teneked adtam 9. Patak zuhan a hegyről Hallom a hangod Szikláktól gyönyörült ének Meddig hagynak az istenek itt Cicomázni az évszakokat Mikor küldenek karvalyokat érted Légy templomuk oltárdísze Kifosztva utánad meddig tátogat a nyár Jaj vigyázz szemed nélkül ne hagyd Tengerszín-szerelemtelen Halott hideg a smaragd 10. Ó Hatalmas Tollas Isten Hagytad Méltatlan gyermekedet maradni a fényben Engedtél szelek fészkeihez Gyümölcsös kertedben hagytál Kosarát tartsam a Tengerszínszeműnek Ó Hatalmas Tollas Isten Engedd még maradjak Dicsőítsem énekemmel Mielőtt letakarja fényeimet a szárnyad 11. Összekészítve minden énekem Szikrázó hajnalom Tengerszínszemű Gyékényed mellé teszem Nem lehettem a társad Vidd minden énekemet Ne dobd prérikutyáknak Vidd ringó lépteiddel a ritmust Gyümölcseid magjai benned Vagyunk egymás ajándékai Együtt éljük haljuk a csendet 12. Friss legelők felé indulnak a bölények Lassan magukhoz hívnak az istenek Tengerszínszemű Itt kell hagyjalak téged Lesznek szép napjaid szerelemre De hiába intenélek Készül valahol ellened is a tél S az istenektől Téged se véd az ének Ameddig vagyok Addig szeressél 13. Aranykorongokat ragyogtat melled Lecsukló fejemet Pihenni engedd Simítsd homlokomat Simogasd meg az arcom Tengerszínszemed búcsúztasson Míg átkísér őseinkhez A gyászba öltöző alkony 14. Az istenek felsorakoztak Elmondtam minden éneket Hagyjanak menni Eleresztem a kezed Lesz akit szeress Higgy jön Mint én majd ő is úgy keres Csókodtól sok éj lesz fűszeres Míg reád borul a végtelen A mindenség-kormú tál És hozzám simulsz és jössz velem Tengerszínszemű Te örök portugál Záróvers Szélisten Esőisten Elment a tengerszín szemű Ha más karjában nyugtat is az éjjel Ragyogóm Reggel ha látod az égen a kondort Én Degan Alihastro Nézlek messziről Tavaszkezdetektől Patak zuhan a hegyről Ó Hatalmas Tollas Isten Összekészítve minden énekem Friss legelők felé indulnak a bölények Aranykorongokat ragyogtat melled Az istenek felsorakoztak |
|
I. Nincs velem az én szeretőm A kunyhómban már rég a szél lakik Magány van bent és fázás reszketés Feküdtem fájt nem tudtam merre mész Mint hajnaltón a ködbebújt ladik Mit áldozzak hogy legyél újra itt Fogynak napjaim életem kevés Minden mi szép volt olyan messze vész Megyek merre a Nagy Szellem lakik Jó lenne együtt most is teveled Vesszen minden más úgysem érdekel Csak látnám újra tengerszín szemed Keserű így már túlcsordult kehely Számhoz emelem a kezem remeg Egy jel kéne csak hogy nyomomra lelj II. Mikor a medve északra indult És gondol egyet és összerámol Nem tudni valaha visszatér-e És lesz-e múltja ha nincs reménye Vajon ad neki jövőt a távol Ahogy itt volt rég lehet majd bárhol Elmorzsolhatok pár könnyet érte Van-e válasz tétova miértre Lehet-e lenni nincsből hiányból Körmeit viseld bár gyöngysorokban Mi volt nem meséli el a medve Fönn északon ki tudja hogy van Fonott üres kosárban az este Istenek éjfehér fénye lobban Északon titok talány a messze III. Hozzám tapadtál Mert azt akartam hogy velem legyél Beloptam magam lélegzetedbe Nem láttál árnyékod voltam este Könnyű ruhádba kapva én a szél Reggelid mellé én voltam kenyér Nyakszíjad sötét görbült keresztje Egy halk kérdés legbelül szeretsz-e És én voltam a híd hol jött a mély És én voltam a mély a híd alatt Csalogattalak omolj le hozzám Varázsigékkel jöjj én hívtalak Víz lennék arcod megsokszoroznám Nem tudom ki az őr és ki a rab Nem tudom angyal vagy-e vagy rossz lány IV. Napraforgótányér-mosolyú aranyarcod A harmatot ha összesöpörte Hozzád megy meglátogatja arcod Kacéran ránevetsz csókra tartod Melled balzsamos mézízű körte Mintha zacskónyi arany zörögne Hull hajadra fény nem kell akarnod Templom fölötted az égi csarnok Égsz napraforgótányér-körökbe Mosolyod üzenetéért szállnak Kezeden megpihennek a sólymok Híredet viszik a Nagy Királynak Éneked visszhangozzák az ormok Tavasz voltál ma tűztorkú nyár vagy Mész a patakhoz ruhád megoldod V. Gyékényed fölé ne szálljon Denevérasszony Nem tudod mit kavar föl az álmod Csókokat-e vagy patkányvicsort Reggelre nem tudod ki és mi volt Amiért a lélek felkiáltott Nincs fontosabb ma is mondom álmodj Hogy visszatalálj magokat ki szórt Mit fölcsipegetett a céda Hold Vajh megadatik-e kitalálnod Nem tudom ütök ritmusképletet Szívbillentyűkön lüktet a vérem Ám fogalmam sincs mi vagyok neked Bizonygatod igen azt remélem Zümmögsz valami furcsa éneket És elszállsz egy jött-ment denevéren VI. Hajnaltól hajnalig fénylő Felszáradt az áldozati oltár Nyugatra vitte a szűz sikolyát Az Óaranyarcú bérceken át Tengerszínszemű te merre voltál Rég becsukódott az égi portál Csapódtam hontalan én renegát Halk eső mosta az éj derekát Figyeltelek a kígyószobornál Ruhátlan fénylett rézszínű tested A pikkelyruha körbeölelte Nem tudhattad hogy szorongva leslek Alihastrónak tőrben a lelke Nem nyerheti el már a szerelmet Kígyóasszony a földre teperte VII. Mentél szivárványruhában Lepkeröpülés úgy vitt a lábad Az ösvényt talpaid alig érték Piruló bokrok nyomod kísérték Édes gyümölcsök néztek utánad Itt vagyok én a pataknál várlak Fölöttünk azúrral telemért ég Mindenütt nyár és gyönyör reménység Szikrázó vers vagy épp kitalállak Madár villan vállad szárny simítja Elnémul rád néz a királyharkály Csőrét az ámulat nagyra nyitja Tiéd a világ bármit akarnál Tiéd a szerelem ősi titka Tengerszínszemű engem akarjál VIII. Billegnek messzi hegyek csúcsán Reszketésed nem a jég okozza Nem a hó nem a kúszó gleccserek A Kígyóisten alszik majd veled Vad öled melegét elkobozza Dől az áldozati lánykák csokra Kitépett szívük hóban hentereg Keresheted a tavaszéneket Ám hiába gondolsz volt korokra Kapsz majd szerelmet bármennyi kell még De a hideg már mindig megmarad Fölötted forr a vérrel kevert ég Hiába nevetsz bánatod tagadd Egyre gyakrabban kísért az emlék Ha nem vagyok bánat leszel magad IX. Hallom a hangod Mikor a hegy elfogy patak zuhan Éneked mint a lányhaj betakar Tengerszínszemű mondd miért a jaj Érzed talán a nyár is elsuhan Van még idő s tudod hiába van Patak sellő medret sziklába mar De simogat nem bántani akar És száll a csöppje szerte számtalan Van még idő bárha patak lennél Magaddal vinnéd vadak szájnyomát Megadnád magad a tengereknél Patakként messze jaj messze mennél És csókolná a partokat a szád Nem halnál zuhannál énekelnél X. Mielőtt letakarja fényeimet a szárnyad Istenek kaptam sokszor sok napot Vittetek a hegyekhez előttem Futottak folyók állok az őszben És ti tudjátok csak még mit kapok Engedtek-e még nekem holnapot Napfényben hagytok-e még időzzem Ne vegyétek arcát vissza tőlem Ahol ő van még hadd maradjak ott Nézzél rám Hatalmas Tollas Isten Csőrödben tartod a Napot Holdat Mikor jön értem hogy elrepítsen A Fekete Sas hallom dobolnak Félek Hatalmas rám hűl az ingem Tengerszínszemű nem látok hol vagy XI. Vidd ringó lépteiddel a ritmust Minden énekem te lettél te lány Ritmus vagy a lüktetés szívemben Hogy tudtál így elbűvölni engem Ki mindenem vagy hogy lehetsz hiány Menjünk bármerre nincsen más irány Viszlek itt vagy mindörökre bennem Ében ékkő antracit szerelmem Sok éjszakán fogsz emlékezni rám Még akkor is ha ma még nem hiszed Ha öled más fejét ringatja is Elmondhatnám de ma ugyan minek Látszatokban élve vakon hamis Ösvényeken jársz megcsalod szíved Nincsen más utam csak te vagy ma is XII. Friss legelők felé indulnak a bölények Forgunk mi is mint évszakok körbe Új medvék jönnek és új farkasok Hol ragyog arcod holnap nem vagy ott Szellő fúj őrök vadászmezőkre Így megy el minden friss tavasz zöldje Ma még harmatosak a hajnalok Feszes bőrödön a napfény dadog Most még pillangók repülnek körbe Suhansz cser-vörös mokaszinodban Izmaidban laknak a szarvasok De minden éjjelben újabb titok van És jön majd reggel ami fájni fog És jön egy este a fény kilobban Másokkal fordulnak az évszakok XIII. Tengerszínszemed búcsúztasson Emlékszel még szaladtál nevetve Friss virágokat lengetett hajad Fű csókolta meztelen talpadat Repültél a mezőn mint a lepke Smaragdokat kaptál nagy szemedbe Tengerzúgás volt igéző szavad Tenger szemed a tenger te magad Szellővel lettél a tavaszba festve Hordlak magamban miként ha terhet Hogyan lehet a szép ilyen nehéz Elveszett belőlem rég a gyermek A Nagy Szellem már tudja terve kész Nem kell kérni se kapni kegyelmet Szemedbe hullok én a tengerész XIV. Örök portugál Túl a vénasszonyok nyarán sajgó Vállamba szívembe mar az őszvég Fagyos szél húzom kabátom összébb Nyikorog jajong a kerti ajtó Akárha tőrök szúrj belém karc hó Meg ne tévesszen az éjsötét ég Lobbantom az összehordott rőzsét Ne legyél a télben vak csavargó Lásd mindenhol van valami újra Gyönyörűm el ne szaladj szeress még Megint és megint karomba hullva Csodáld velem ezt az őszi estét Jön a tél jön a szűzfehér kurva S a jégvilágban mondd mit keresnék Zárószonett Minden énekem te lettél te lány Forogtunk mint évszakok egyre Emlékszel még szaladtál nevetve Túl a vénasszonyok sajgó nyarán Lepkeröptnyi volt az utak hossza Nem tudjuk mit kavartak az álmok Felszáradt a vér hol oltár állott Reszketésünk nem a jég okozza Az istenektől kaptunk sok napot Zuhan a patak ha a hegy elfogy Aztán szél söpri föl a harmatot Azt akartam sose legyél távol A kunyhónkban már rég a szél lakik És gondol egyet és összerámol |
|
Sorsszerű, ahogy Degan Alihastro költeményeivel találkoztam. Birtalan Ferenc |