|
A nagy atlanti sejtés találkoztam az óceánnal belenéztem a valószínűtlen horizontba jobbra fehér sziklapart aminek hihettem ami ha másként esett a fény beleszürkült ilyenkor az ember óhatatlanul istenre gondol ott lett volna jó átkarolni a vállad a kontinens sarkán de felfoghatatlan voltál nem hihető álltam a korlátnál hullámok botladoztak a partra mint tízmillió évek óta az volt az én pillanatom belém ivódtál akár a víz szaga tudtam az egyik felém igyekvő hullámon megérkezel |