Bypassiada



katafalk
fogom a vaságyat
szélén ül figyel a lélek
bóbitás lovak
halálnap
jelentem reggel
ha élek


     *     *     *


és egyszer csak azt mondják te jössz
a menni kellre lábad indul
tudod ahogy a függöny lebben
semmi sem félreérthető

rövid ez a nyár ma mindenki fél
mondja értetlenül a révész

markomban jatt
nincsenek ingyen utak


     *     *     *


utoljára a lélek hagyja el
a süllyedő testet


     *     *     *


a nyárdalok ideje lejárt
halált éneklek halált
szerelemtelen csöndben
csorog a könnyem

lejárt ideje a nyárnak
zárd a kapukat zárjad
vetkőznek céda fák
mocsok világ

lejárt a nyaram ideje
tagadok hiszek-e
múlik az este jön az éj
feketén az égfedél

minden nyarak lejárnak
kit érdekel a szárnyad
ez már a vad könyörtelen
voltodra kattanó jelen

lejárnak minden nyarak
hogy sirassalak
helyemen üres pohár
kiknek van mivel koccintsanak


     *     *     *


a puszta félelem
talán a jellem
nem tudom
a megoldások mindig máshol
bújnak résnyire nyílt kapun
küzdelmeimmel
de rég nem tudom miért
mi ellen
mire hol adnak pótengedélyt
esetleges
csak a most a ma
a vagy vagyok

fogában ki tart halott sirályt
már régen nem tudom

kutattam minden rejteket
szégyenkezésre nincs okom
kinyíltam megfejthessenek
és rettegek
hogy semmi nem lesz
karvalyszárnyú űr se ég
jövő jelen
se mellettem se ellenem
simogatni nem marad kezem
de minek amikor
semmi sincs
ha nincsen szerelem


     *     *     *


estig adtam haladékot
azután reggelig

nem jó ez a határidő-szabás
mintha gyerekidőből
a háromig számolok és örök harag
egy
kettő
negyed három
fél három
negyed három háromnegyed-három
fél három háromnegyed-három

nem elveszíteni akarlak


     *     *     *


beethoven telefon-szimfóniáját hallgatom
a kórház folyosójáról
otthon kapucsengős für elisétől zeng a lépcsőház

erzsi drága
téged is meg lehet utálni


     *     *     *


váltva magasba lendülő kéz
rugaszkodó lábak
szökellés
így kell kinéznie egy indiánnak

megyek bicegve
nem ugrálok
bebarangoltam a prérit
kezem lassan emelem
sok tavaszom szép volt
kihunyóban a lángok
remegő láb
hívó sasszárnyak
égbolt


     *     *     *


nyitott esernyővel ugráltam
a lépcsőház földszinti ablakából
nagy produkció volt 1950-ben ötévesen
az ernyő az ugrások közben mindig kifordult
nem lassítva a sebességet
de azért volt illúzió

rossz talajfogás
nincs tudója miként történt a baj

futottak velem az 55-ös buszhoz
fájdalom volt a ringás anyuék ölében

a népliget sarkán a pénzverde melletti bódénál
határozottan emlékszem ott apu fogott
várva az üllői úti villamosra
valami mogyorós csoki-szeletet kaptam
ami az igazán beteg közé diagnosztizált
főleg ha hozzáteszem
hányni kezdtem az első harapás után

nem nagy történet
kihasadt sérvemet megoperálták
az ablakból ugrálást
egy időre szüneteltettem
de oka van hogy 61 év után
újra eszembe jut
fekve egy kórházgyár hetedik emeletén
s a nyitott ablakon át hallom egy
az anyját keservesen hívó
gyerek jaját

látom magam vasrácsos ágyban
ténylegesen kőhajításnyira innen
és minden fáj és minden idegen
csak látogatáskor érkeznek védő karok

ide a kardiológiára bármikor bejöhetnek
alig van megszabott idő

esténként sírás hasít
a frissen vágott sebbe
magamban mormogom
talán eljut a másik emeletre
ne félj kicsim
a szíved rendbe lesz
csak a bánat át ne fesse


     *     *     *


ez az őszidő eltrafált
jódszagú vaságy-hónapok
eső fehérül hóra vált
szelídíti a holnapot

ez a november ennyit ért
égő sebbel a mellkason
küszködöm csöppnyi lenniért
s örülök hogyha megkapom

rágódhatnék a múlt időn
fénybe tartom az esti bort
volt ami volt jön ami jön
ez a télelő ennyi volt


mi jön
ez a télelő ennyi volt





[KEZDŐLAP]