Tartalom

Háry

(Nyilas Attila)

vándorlásaimról senki se tud
          elmesélem mondtam
          ha jönnek jobb idők a
          visszaérkezésre

most itt vagyok a történetekkel
          s már azt sem tudom
          elmentem-e igazán
          vagy
          csukott pilláim mögött
          vonultak csak az évek
          míg rostokoltam ebben a
          határcsárdában
          üres kancsók poharak között
          az asztalra dőlve
          s a cimborák titokban
          más ivókba tértek

így magamnak mormolom hát
          e hosszú út történetét
          talán betér egy vándor
          az üres poharak felé bök:
          tehát már itt is...

(1985)

Vissza a tartalomhoz

Dohányszín ég. Vasárnap.
Illata harminchat év előtti nyárnak.
Mondani csak mint népmesét lehet,
áll a sárga képen öt gyerek.
És délelőtt van, látni jól,
lábak villannak ránctalan ruhák alól.
Simák az arcok, mindenütt remény,
s ha sárgultan, de ott lebeg a cipőkön a fény.

Fehér ruhában holdkarcsú Anna,
nővérem-anyám megfakult arca.
Az ölmelegkezű, ezerkilencszáznegyvennyolcban.
Három év, s már fekszik ágyamra holtan,
életem első halottja, minden!
És azóta tanulom: nincsen!
Azóta érzem súlyát a voltnak.
Ötvenegyben az istenek kiraboltak.

Titkokat őriz szemében,
családunk Ikarosza kalandozik az égen.
Ifjabb Birtalan Sándor arcán ki látja,
húszévesen hullik vissza a sárba,
földbe csobog, elfogy a vére.
Ötvennégy: géppisztoly éve.
Vaskoporsóján üvegablak.
Fölötte nagy, hideg felhők szaladnak.

Fogynak az arcok, a sor mögöttem.
Jön egy villamos hetvenötben
– decembert reszket a sínek hossza –,
s a harmincnyolc éves Józsefet felosztja.
Fekszik – vére borítja – árván,
groteszk is legyen, egy József körúti járdán.
Karácsonyfás autók robognak.
A szél barna szemfödőt lobogtat.

S kinek sorsa rejtve, a képen
László áll, nyári szőkeségben,
és hajnalonként átoson
az álmoktól izzadt városon,
és tudja ő is, nincs kiút,
csillagok lesik az orgonás fiút,
ki jár alattuk, vértje nincsen,
nyakára hold sarlója billen.
Kezemben tartom, itt a jel,
ahogy mesékben lenni kell.
Rozzant talicska, benne csend,
hordom benne a végtelent.
A legkisebb fiúk dolga menni.
Ne gondolj Titokra, mese ez. Ennyi.
Nincs sárkány, lidérces este,
nincs hozzánk szegődő szerencse.

(1984)

Vissza a tartalomhoz

Hálóm a Napra kivetettem.
                    Hazavittem a Napot.
Hálóm a Holdra kivetettem.
                    Hazavittem a Holdat.
Hálómat csillagokra vetettem.
                    Szobámban vannak a csillagok.

De láttam, vacog a holnap,
jegenyék fázósan csaholnak.
Visszaszórtam mindent az égre.
Marad a gyerek, ha játszik.
Ne haragudjatok érte!

(1985)

Vissza a tartalomhoz

elindultak a buldózerek
letiporni a gyerekkort
meztelen minden titok
az öregasszonyok a vénemberek
kiköltöztek a temetőkbe
elfeküdtek a komfortnélküli évek
a kényelem betonkockáiból
építkezik az urbánus magány

uraim
ki ad hitelt a gyásznak
lobogót
koszos uniformis-panelvásznak helyett
emberszabású álmokat ki lenget
ha aszfaltos estékre
sózott utakra hull a hó
s a Papp-domb felett
meglendül Jézuska szárnya
ki megy elé hogy leterítse
szikrázó gyerekingét a sárra

(1985)

Vissza a tartalomhoz

talán ha másként
ha lázas álmok közül
a feltámadás reménye
talán ha idejében rájövök
mire megy itt a játék
ha kitart a mesék hatalma
ha nem hozza ránk ezt a
dögszagot a szél...

nem akarom hogy
megszelídülj
menj a fenébe róka koma

(1987)

Vissza a tartalomhoz

Vezércsillag fénye fönt.
Háromkirályok jönnek.
Arcodra végy szelíd mosolyt,
ha illően rád köszönnek.

Hallom én is léptüket,
éjfélre jár az óra,
szerelmes ég szitál havat
a tejszagú kis zsidóra.

Télkiáltó varjú száll,
léket hasít a csendbe.
Viszi a hírt: a Messiás
földet ért Betlehembe.

Koromszárnyú, nagy madár,
szemed takard be, reszkess.
Júdásreményű éjjel ez,
vezércsillagos, keresztes.

(1985)

Vissza a tartalomhoz

ezerkilencszáznegyvenöt év van közöttünk
                    tudod-e már
                    mi végre jöttünk

ezen az ezredvégen betiltották a jeleket
                    rejtettek a stigmák
                    vegetál a szeretet

arcunkat ellepik szaporodnak a ráncok
                    mi lesz velünk Te
                    Te tövissel koronázott

teljesítette vértanútervét ez a század
                    kiátkozta a
                    Te Atyádat

állunk millió krisztus a sorban
                    felelj Fiú
                    a Messiás hol van

mert fellegesül fölénk az este
                    kell-e valaki még
                    arra a keresztre

(1985)

Vissza a tartalomhoz

Miatyánk! Ki vagy?
könnyű neked ott
túl az interkontinentális szegénység övezetén
a mennyekben
amit oly tökéletesre fényeztek a szolgák
Legyen meg a Te akaratod!
legyen ha te is leteszed ami kell itt
a mindennapi kenyérhez
s nem juttatsz jogtalan előnyhöz senkit
és megszenteljük a te nevedet
megbocsátjuk vétkeidet
házaid kitatarozzuk
fölveszünk az évi költségvetésbe
ami nem kis dolog a mai
egy főre jutó jövedelmek mellett
és megszabadítunk a gonosztól
rehabilitáljuk az egyszülöttet
kit hagytál kiszenvedni a kereszten
kinek feltámadásával
lassan kétezer éve hitegeted
a jámbor keresztény világot
de valahogy nem akarnak összejönni a dolgok
úgy istenigazából
                           Ámen

(1986)

Vissza a tartalomhoz

vég nélküli esőzések jönnek
ki építsen hajót
együtt leszünk a kóklerekkel
s nem lesz ki megértse a szót

hegy hegy ellen indul
megébrednek az alvó szegek
legallyazva rohadnak a rönkök
mert nincs krisztus nincs szeretet

állunk kirekesztve
a homok jéghideg vérzünk
fejünkre töviskoszorút ki rak
és milyen Atya nyúl ide értünk

(1987)

Vissza a tartalomhoz

A Természetvédelmi Hivatal
időben felfigyelt.
Rendeleteket hozott, tilalmakat,
ám az orvvadászok köptek az egészre.

Rekonstruálásukra tettek ugyan kísérletet
képírók, formázók, paleontológusok,
de Brehm, Darwin már föl se vetette a kérdést,
milyenek voltak az angyalok.

(1986)

Vissza a tartalomhoz

Ki voltál
senki se tudja
csontgödör-szemed a fényre
üresen mered
fél a nyurga kamasz
megérinteni nem mer
botra tűz
sorsunk márgától ékes csontlobogóját
körbehord a fáitól-bokraitól
halottaitól fosztott temetőben

Ki voltál
mindegy
ígért békét örök nyugalmat e föld
őrizte százévekig az álmod
ujjaidból jegenyék nőttek füzek
pipaccsal igézte szívedet a nyár

Ki voltál
kinek szülője gyermeke mindegy
hullott-e sírodra könny
vagy nem kísért utadra senki
csak az avar közt bóklászó közöny

Megérinteni nem mer
fél a nyurga kamasz
körbehord
sorsunk csontlobogóját
Íme:
nincs bocsánat
passzusok vannak földgyaluk
telekárak

(1986)

Vissza a tartalomhoz

tisztaszobák vérzőszívű Jézusai idejében
amikor hörcsögpofájú törpék őrizték a kerteket
anyám hipermangánt oldott a vizeslavórban
kimosni sebeimet az út előtt

előbb a mesék maradtak el az álmok
földhöz mintázták arcomat a vágyak
összefordult zsíros kenyerekkel
felnőtté dédelgetett a század

nem maradt út vértelen
minden percemnek van halottja
gyöngyös homlokkal ébredőt
ordas csillagok követnek lopva

hogy van-e isten nem tudom
ki léptemet figyelve véd meg
de érkeznek még a májusok
és jönnek új remények

(1979)

Vissza a tartalomhoz

Kormos az ablak, nem néz az égre.
Tenyerünk zománca, pattog a bőr.
Fájó szánkra a só kicsapódik,
és oxigénért sír a tüdő, hol
bőgő motorok metronomával
vési agyunkba a perc jeleit.

Tízszer huszonkét méter. Ennyi ma
életterünk e galaktikában.
Kormos az ablak, nem néz az égre,
rozsdapor, gázolaj permete száll.
Kezek, kezek, csak kezek világa.
Nem kap itt ünnepi csendet a szó.

De ez az ütem megül a csontban,
a tűzedzett arcok szirmai közt.
Bázis. Ötszázötven légköbméter
kovácsolt álmaink támaszpontja.
Innen emelnek ércszínű szárnyak
az éj pereméig nap nap után.

(1979)

Vissza a tartalomhoz

asszonyom ön egzisztenciáról beszél
s látom kezemet figyeli lopva
nos nem szégyenlem a társaságát
hisz oly vegyesen vagyunk a földön
hogy a keveredés degenerációs jelei
mondhatom nyilvánvalóak
önnél döntő a rang
nerc a státus
az én számban igaz a hang
s vérző kezem ad doktorátust

(1979)

Vissza a tartalomhoz

bizony elmúlt a lóvasútkor
nem kerül vissza már a múltból
az omnibusz

az idő komótosan rostál
az utcakő sem lószaros már
mert nincs lovunk

hitted persze hogy élni fogsz itt
ózonra vált a szénmonoxid
demokratál

de csak jönnek az üres gépek
üveges szemek kiürült élet
tán nélkülünk

jön a krómfényű vadvilágkor
rozsda se hull a vasvirágból
se kép se hang

messze leszünk már messze innen
tudaton túli seholsincsben
nememberek

(1980)

Vissza a tartalomhoz

ha megkérdezed félek-e
mit szépítsem a dolgot
nem tudtam felkészülni agyvérzés szívroham ellen
könyveim között parcellát kaptak a
Halott Barátok
a hárman-százévesek
előszobákban halálig várakoztatottak
kiket csak kölcsönszobákig engedtek a
szigorú statisztikák
mert nem tudták elegendő ponttal
elámítani a rendet
kik szertevacogták álmaikat
és nekidőltek a végtelennek

ha megkérdezed félek-e
félek
összepántolt homlokom mögül
kigördülnek az erdők
ha nekicsapódok az égnek
mélyüket vesztik a tengerek
gazdátlanul nyüszít üres éjbe a nap
igen félek
mint az irányt tévesztett madarak
a fészekreménytelen
isten-nélküli csendben
és leborulok a reggel előtt
míg föl tud támadni bennem

(1983)

Vissza a tartalomhoz

Mikor a vízóra-leolvasó elmegy,
a kertek alatt számlára élesednek
a vízóra-aknák.
Ez a rendje, mondogatod,
teljenek a naplók,
mert végül is az a biztos,
ha állandóan közöttünk van
a vízóra-biztos.
Semmi se veszhet kárba.
Ez a valódi origó!
Ha esik, ha fúj,
járja a kertek alját, járja.
Csapódnak az aknafedelek,
telnek a naplók új adatokkal,
a Nagy Hivatalban készül a számla.
Bárhogy akarnád rejteni titkod,
tudod, hogy újra eljön a biztos,
és minden, és mindenkor
össze van írva.
Haláloddal sem mehet a sírba!
Látod, ahogy jön,
villan a lámpa,
telik a napló, súlyosul a táska.
Nem menekülsz, ha reggel, ha este.
Nem menekül a szerelem se.
Ablakod, ajtód hiába zárnád,
tudod, hogy készül,
hozzák a számlát.

(1986)

Vissza a tartalomhoz

amikor utolér és határtalanná válik a reggel
leszakadva az éjszaka partjairól
magamra húzom az utazók ruháit
megmaradásra késztet bevetésre vár a kávé
a cigaretta a gyógyszerek

amikor utolér és határtalanná válik a reggel
a percek nyüszítve jönnek
valószínűtlenné leszel idegen
szád sarkán egy álomból lopott mosolyban
talán még ott vagyok
s még úgy tapadsz hozzám öntudatlan
mint anyjukhoz a fel nem nyílt szemű állatok

amikor utolér és határtalanná válik a reggel
a spórolós nap lekapcsol holdat csillagot
kisimul a galambok felborzolt tolla
csipegetni a fényt lepörögnek a terekre

amikor utolér és határtalanná válik a reggel
huszadik századi Odüsszeusz
gályám padjához láncolom magam
nincs bennem nyugtalanság
se remény új kalandokra nincsenek

amikor utolér és határtalanná válik a reggel
leszakadva az éjszaka partjairól
felkészülök a napra
köszöntöm életem díszleteit bérletet mutogatva
amíg lehet
amíg lehet
amíg le nem tartóztatnak a reggelek

(1985)

Vissza a tartalomhoz

                    ha lenne egy jó fülese!
Mindjárt zárnak a kasszák.
A hangszórók szerterecsegték:
„Fogatok a helyükre! Starthoz!” –
s én itt állok tikettekkel havazottan,
sustorognak, kábítanak a zug-bokik,
de tele a seggem ezekkel a
döglégyzsongású ripacsokkal,
ezekkel a keselyű-bátor, hiénaröhejű fosztogatókkal.
Nekem ez a futam,
s ha félreverték a harangot,
állok, számat összeharapva,
még egy ócska kukkerem sincs.
Nem tudom, hogy áll a verseny
a Város felőli kanyarban,
ahol mindig nagy a tolongás a fogatokkal,
mielőtt kiérnek a kripták előtti egyenesbe.

Mindjárt zárnak a kasszák.
Nem sok idő maradt,
tudja Ön is jól.
Nekem csak ez az egy futam indul.
Elviszi mindenem ez a verseny,
s mire visszaérnek a fogatok,
hol leszek én már?

Kérem, ne vegye tolakodásnak ezt a reggeli verset!
Tavaszodik, Zelk úr!
Gombolja ki a temetőt!
Lovaim hamarosan fordulnak az istállók előtt
a célegyenesbe.
Nem érdekelnek a nyereményosztalékok,
megtettem, amit tehettem.
Készítse a zászlót.
Intsen.
Én meg holtomiglan,
míg világ a világ,
és hetedíziglen.

(1986)

Vissza a tartalomhoz

„Mert ímé, kicsinnyé teszlek téged a nemzetek között, és az emberek között utálatossá.” (Jeremiás 49,15)

és lőn áldatlan az a föld
az az ezerszer anyavérzett
halottakkal megdédelgetett
dárdás-szuronyos vadlibaotthon
az a bércevesztett lánckarikás
európa-sebe holnemvolt ország
a hetedik napon

(1986)

Vissza a tartalomhoz

Ezer év szennye, vére rajtam.
Száz dózsás évtized.
Feloldozásra nincs hatalmam.
Gyónni nincs kinek.

(1985)

Vissza a tartalomhoz

Segesvár, Balatonszárszó, Abda..., hol sírjaink domborulnak...

– Hol domborulnak? –

Innen, ebből az örökségből táplálkozva-növekedve, hiszem-vallom magam magyarnak. Így vagyunk mi, így vagyunk ez az ország. Idetartozásunk elemi jog, nem szabad egymástól elvitatnunk. Ne akarjunk magyarabbak lenni, mint a másik, magyarabbak lenni náluk, kiket elbújtatott-rejtett ez az áldott, ez a kurva anyaföld.

Nem tudhatom... a sár, a vér, a Világszabadság, hogy osztható? Nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország..., der springt noch auf..., búvó otthoni táj, itt a rőt sövény, a harminchatfokos láz, a halott sirály...

Marakszunk, osztozkodunk, tologatjuk, rángatjuk a halottakat, a sírokat..., mintha két hazánk lenne, két temetőnk...

S most így, ezzel a hozománnyal, e népből valóként itt állok zavarodottan, nem tudva, hová tartozom. Lökdösnek, rugdosnak. Lepribékeznek, letahóznak. Álljak a köpködők, mocskolók közé? Kit löknénk ki, és hová?

Itt nincs, nem lehet kirekesztés, se önfelmagasztalás, ...hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban... valljuk magunkat bárhová tartozónak, legyen bármilyen előkelő pedigrénk, bőrünkből ki nem bújhatunk.

Itt, e népből valóként, zavarodottan... Fejem, fejünk fölött rajtunk marakodnak. Ömlik a hazugságok, féligazságok zuhataga ránk. Ki szól hozzánk, rólunk ki szól: Minket ki kérdez? Ki rettenti a keselyűt?

Ők mit mondanának, Ők, az örökhagyók?

Csatlakoznának a csahosok közé, szekértáborokba, egymás ellen?..., vagy csak állnának itt velem, velünk, e népből valóként, zavarodottan, kisemmizetten...

Eltelt tizenkét év, s a kérdés ma sem kevésbé égető mint akkor: megoszthatóak, vagy föloldhatóak-e az idézőjelek? Nagyon hiányoznak a barátaim, hogy újra egy asztalhoz üljünk, s hogy az elmúlt éveket békévé oldja az emlékezés.

(2006 tavasza)

Vissza a tartalomhoz

ja kérem ez már nem a félhold
ezek nem a bégek
az a százötven év uram
elmúlt
tekintsen úgy erre a minaretre
hogy ez európában
mondhatnám kuriózum
s ha megszólal este a müezzin
riadalomra semmi ok
a turisták nem kapnak fel a lakókocsikra
tudják
az idegenforgalmi hivatal kedveskedik
hisz írva vagyon a könyvek lapjaira
szulejmán rég halott
a dervisek agák holtak
ez a minaret álmodja csak a voltat
ilyen a történelem ha már lecke
muhi mohács világos
mindenkinek a maga keresztje
igen uram
ma is ott van a puszta
az ön kedvéért
megfuttatják a ménest a csikósok
hamisítatlan romantikát kínálnak
a betyárcsárdák
gulyás is van
jó borok kotyognak a kulacsokban
mi adunk a vendégszeretetre
ezerévesek a hagyományok
pár forintért
olyan történeteket mesélek önnek
ha elmondja egy pohár whisky mellett
odakint
meglátja bárki megirigyli
annyi a története ennek a népnek uram
még az is csoda hogy itt beszélek
hogy nem söpörték ki a viharok
a magyar szót ebből a völgyből
szívós fajta vagyunk
vegyen valami souvenirt
matyó-babát
réz-országházat
örülni fognak a gyerekek
áldani fogja az asszony odahaza
uram ki kell használni
ezt a néhány hónapot
ki jönne ide télen
bár megsúghatom
az a pár nyeszlett farkas a zooban
képtelen a régi fagyokat felidézni
ezért állunk a templomok
királysírok közelében
kecskekörömdísz-árus honfitársaink
a magyar tenger partjainál
látta a tihanyi apátságot
1055-ből kelt alapítólevelében
58 magyar szó van
s ma mennyit írunk
vegyen valami souvenirt
lehet soha nem veti vissza a sorsa
legalább a vitrinben kapjon helyet
egy nemzeti-szín szalagos babánk
emlékezzen valamikor ha ránéz
hogy valahol mi is vagyunk
még vagyunk Uram

(1986)

Vissza a tartalomhoz

(1978)

Vissza a tartalomhoz

könnyű volt megépíteni ezeket a házakat úgy
ne lássunk messze
túlélőknek riadót fúj a hajnal
csontjainkat összesöpri az este

(1981)

Vissza a tartalomhoz

A halott, a túlélő, a becsapott apák fel nem nőtt, állampolgári jogokkal felruházott gyermekei vagyunk. Mondhatod ezt a korosztályt a kioktatottak, a rendre utasítottak, a szemérmesen októberi eseményekről suttógók, Kogutowitz Manó-féle térképek fölött leselkedők, a mindent készen kapottak seregének. Ez a korosztály kivárta a negyvenedik szabad május elsejét, s ha megérjük, hamarosan visszük az unokákat a terekre, a tisztességen csorba ne essék, mert nekünk nem volt egy vacak háborúnk, hogy esténként mesélhessük a gyereknek. Hát maradt a percek forradalma, a béke. Aztán az idő mindent helyre tesz, s valahogy beolvadunk az ezredvégbe.

(1985)

Vissza a tartalomhoz

(1985)

Vissza a tartalomhoz

Születtem ezerkilencszáznegyvenötben, egy házmesterlakásban, hatodik gyerek. Mint háborús fogantatásút, bárki neurotikusok közé sorolhat. Érzékenységemre szükségtelen új diagnózis.

Ideológiai érettségem bizonyságaként – ezerkilencszázhatvankilencben – tagjává fogadott a Munkáspárt. Funkciót kaptam, de az Igazgatói Tárgyalóban újságot terítettek alám, overallom a széket ne szennyezze.

Itt szedem a levegőt perben, haragban, rokonságban mindenkivel. Érdekeltnek vallom magam. Szavaim megértésem-elítélésem céljára felhasználhatók, szigorúan a Népköztársaság nevében, Magyarországon.

(1981)

Vissza a tartalomhoz

(1986)

Vissza a tartalomhoz

egy majdnem-jóléti társadalomban a reggeli lapok
majdnem-öles betűkkel hirdetik
a majdnem-szenzációkat
egy majdnem-jóléti társadalom majdnem-európai polgárai
mert ez a szombat nem olyan szombat
elindulnak a majdnem-szupermarketekbe
és vásárolnak ezt-azt
amit majdnem-kapni lehet
aztán majdnem-halálra zabáltatja őket a két nap
a vízhólyag-emlékű izzadságszagú slampos szeretők
és elábrándoznak hétfőn a majdnem-jól sikerült víkendjükről
hogy eltelik az a hét is
és majdnem-úgy éldegélnek ahogy kellene
és jönnek az új és újabb szombatok
és nem kell tartani attól hogy
beleköpne valaki ebbe a húgymeleg nyugalomba
ebbe a majdnem-jóléti vegetációba
biztosítottak a szombat reggelek
a majdnem-öles betűkkel kérkedő lapok
a majdnem-majdnemekkel

(1987)

Vissza a tartalomhoz

üres a tér
hallgatnak a fák a kövek
senki senki
üres a tér
lazít a kordon
ma nincs miért nekifeszülni
hallgatnak a fák a kövek
néz egyre csak néz a Szobor
jönnek-e már
senki senki
üres a tér

(1985)

Vissza a tartalomhoz

jönnek az őszi amnesztiák
ha házasodnak a királyok
az előírt boldogság idejére
a tömlöcök álljanak árván

de körútját mire egyszer
végigjárja a nap
kiürülnek a piacterek újra
s a pártütők haját
mint annak előtte
gondosan félrekanyarítja a hóhér

(1985)

Vissza a tartalomhoz

A Művégtaggyár vasárnapi műszakot tart.

A féllábú trafikos, ellenőrizve a hadi helyzetet,
megborotválkozik, mellére tűzi a vaskeresztet.

Valahol Nevadában
páncélzatukat ropogtatva nyújtózkodnak a bombák.

A tízórai miséhez a füstölők begyújtva sorakoznak.

(1978)

Vissza a tartalomhoz

T. Szerkesztőség!

Mert feltehetőleg tavaszköszöntő verseimmel
Lapjuknál a csatlakozást lekéstem,
kénytelen vagyok elvonatkoztatni mondandómat az évszakoktól.
Megértem, lehetőségeiket behatárolja az aktualitás,
s mire ezek a sorok napvilágot láthatnának,
talán már ősz lesz, tél esetleg.
Így (mert pillanatnyilag elháríthatónak tűnik)
nem találhatják e versemben a hónapok nevét,
sem bármiféle kötődést napokhoz, éjszakákhoz,
nem élek a virágok-madarak kínálta újjáéledés
képi lehetőségeivel,
csupán megjegyezni kívánom:
Magyarországon tél volt, de a fagyok már elszeleltek,
s ha bármily csekély mértékben hihetünk a törvényszerűségnek
(ugye a dolgok állandó mozgása vitathatatlan?),
joggal feltételezhető a változás,
amit kötelességem előre jelezni.

Értesítésem szíves tudomásulvételét kérem ellenjegyezni,
postafordultával.

(1987)

Vissza a tartalomhoz

Álmos Apánk Hét Vezér
Margit körút Széna tér
Hadak útja Ördög-árok
gyalázkodó Holubárok

szabad szombat szabad nép
megmondják mit szabad még

aki költő jobb ha hallgat
néma dal kap szabadalmat

ha elsüllyed ez a bárka
a tengert majd alul járja

tudjuk jól ezer év óta
hol végződik Európa

vörös május piros orcák
fényes szél söpörte ország
ha a föld Isten kalapja
hogy is férne kötényünkbe

(1984)

Vissza a tartalomhoz

ma órák hosszat a Vörös Csepelt dudorásztam
bár gyárkémények közel se távol
de van úgy hogy a költő
l'art pour l'art proletárol
szinte csak azért ne féljen
hogy nem fogunk pusztulni éhen
és lesz kenyér és persze munka
és a Váci út sem hagy magunkra
és megyünk a harcra és csinálunk rendet
Dunántúl Alföld ahogy kell lenget

e dal szerint tehát a lényeg stimmel
az a kis gubanc a mindigélő Leninnel
Istenem átírtunk itt már annyi dolgot
kis hülye költő dúdolgatok vigyorgok

s mi a tanulság tanulság nincsen
egy kicsi sérv a nép-nemzeti gerincben
különben mintha mi sem történt volna
jobbra át urak irány Európa

(1989)

Vissza a tartalomhoz

zsonglőrködő szóbohócok
a nemzeti klubban
tiborcék kezében sapka
össznépi kuss van

a játék tétre megy
feszítve cserezve bőrünk
szorgoskodnak a kóklerek
ki-ki szakít belőlünk

szánkban morzsányi sajt
csapatnyi róka zeng
lessük az őrült hangzavart
csend kéne végre csend

(1990)

Vissza a tartalomhoz

Szent István.
Gyülekeznek
mulatságra a rendek.

„Ég a kunyhó, ropog a nád”,
árvalányhajas a világ!
Beledöglik, aki fárad,
csattognak a csizmaszárak.
Párttitkár és hülye gróf,
díszmagyaros taszilók,
mind viszi a maga koncát.
Lyukas dolmány Magyarország!

Itt más vendégek gyűlnek össze holnap.
Tessék! Tessék!
Belépő nincs!
De az alkalomhoz illő a tisztesség!

(1986)

Vissza a tartalomhoz

kidőlt a föld a sarkából
hej bátor szocialista tábor
kísértet úr magamagát kísérti
rozsdás a lánc mégsem szakad ki érti

pluralizmust recseg Alföld Dunántúl
hallgatózunk dumán innen dumán túl

ez a világ lakodalom
násznagy más-Nagy karhatalom

bontakozást vezényel a reformpárt
nem érdekes hogy a gerinc deformált

más lesz minden mint volt eztán
pattogunk nyúlszar a deszkán

semmik voltunk semmik lettünk
szalad a világ mellettünk
égszakadás földindulás
hej te bunkócska te drága

(1988)

Vissza a tartalomhoz

gyümölcstúltermelés
rohad a málna
tervezett fölötti infláció
konvertibilisek hamukája
nyílt szavak nyomorról gondról
különjáratok a
Munkásmozgalmi Panteonból
szaporodó népféltők
országosodik az érdek
demokratáink annyian
lassan egymásba érnek
háromszáz kopjafa Rákoskeresztúrra
Petőfi csontjait szedegeti Oroszhonban
indul a haza-túra
titokban épülő kenyérjegy-gyár
tartósodjon a béke
dagad az ország
nemeszempépje

(1989)

Vissza a tartalomhoz

kelj fel sovány öregember
járj mondják szabad vagy
ha van hitele ott a szónak
hol a bűnbánó másnap akasztat

kelj fel keresd meg cvikkeredet
– talpig fegyverszünetben állunk –
csontjaidról a földet töröld le
mi lövetünk akasztunk exhumálunk

(1989)

Vissza a tartalomhoz

a demokrácia harmadik napján
a postás újságokat hozott
– a pénzesutalványt hiába vártam –
s hogy ebem oltassam fölszólítást törvényeset
háromnegyed egykor odatettem a gázra az erőlevest
s jutott mélyhűtött paraj tükörtojás
a demokrácia harmadik napján

a demokrácia harmadik napján
volt pár telefonom
a szerkesztő úr megnyugtatott
aggodalomra semmi ok
megy minden a maga útján
a pénz érkezni fog

a demokrácia harmadik napja előtt
zivataros éjszaka volt
de tíz óra körül már mosolyogtak a kertek
s úgy gondoltam jó ez
jó lesz ez a demokrácia úgy gondoltam
harmadnapján pénteken

a demokrácia harmadik napján
– már esteledett –
beszélgetni jöttek barátaink
hogy voltak-vannak a dolgok
bort is ittunk egy keveset
és szidtuk kicsit a közel-voltat barátainkkal
a demokrácia harmadik napján

végül elálmosodtunk
a demokrácia harmadik napján
gondoltuk aludni kéne
bennem még motoszkált
nincs mindenütt demokrácia ahol
negyvenöt éve sunyít a béke
és...

de többre nem futotta
a kvarcóra éjfélt pittyegett
jó ez a demokrácia jó lesz...
holnap majd tiszta lapra...
csak reggeledj ránk
reggeledj

(1989)

Vissza a tartalomhoz

szabad madár szabad ország
nosza tépjük egymás torkát
hadd tudja meg falu város
ki szegfűs ki tulipános

ki az eb ki kutyaházi
huszonharmadik akárki

ki a magyar ki a senki
kinek kell világgá menni

ki a bérenc ki a bérlő
ki lövet s ki lő kiért lő

kik lesznek kik országolnak
mik lesznek a semmik holnap

édes hazánk mi lesz vélünk
ha már mindent elizélünk
hogy fogadsz minket szívedbe
s lesz-e akit s hová lesz-e

(1994)

Vissza a tartalomhoz

Hallgatóznak a vamzerek,
seggem mozgalmi dalt recseg.
Kik védik még a baldachint,
jelenthetik, ha fals a fing.

Kottázzák, mit a far dalolt,
s hogy esett némi barna folt,
színezve némiképp a múltat,
hol eddig kórusban tutultak.

Figyelhet akárhány bitang,
ez, kérem, ellenzéki hang.
Ezért hát el ne késs, siess,
légy urbánus vagy népiesch!

(1989)

Vissza a tartalomhoz

ha megrúgnak hát hagyd magad
mi vagyunk itt a célcsapat
minden átok ránk hull újra
nincs nálunk a kamra kulcsa

kemény forint kemény évek
elmélyülő magyar élet

szociális munkatábor
ahogy vaskarika fából

hej magyarok magyar fattyúk
európát megdughatjuk

lesz itt minden ki mit akar
kárpótlást oszt a hivatal

kinek túró lecsókolbász
kinek mazda nike old spice
annak remény ennek volt csak
megint senkiké a holnap

(1996)

Vissza a tartalomhoz

látjátok (ellen)feleim
lettünk
porból és hamuból
de fogunk helyett fogatokkal
mit kezdenénk
s mit a szemetekkel

(1989)

Vissza a tartalomhoz

szomszédunkból a kis medika
mindig mosolyog
fölötte tiszta ég amerre lép
a nap ragyog
pár éve még
felvillanyozva mondtam volna: szép
de homlokomon ennyi ránccal
nem marad más
csak e muszáj-dal
szomszédunkból a kis medikáról
ki megy az utcán
szinte lengve
mintha nem is a boncterembe

(1988)

Vissza a tartalomhoz

A legkisebb szegény pogácsa
az első útelágazásnál szétosztogatta
a legényt.
Azóta rohad a tarisznyában
egy bokorágon.
Így volt, mese volt...

Nincs, ki utána járjon.

(1987)

Vissza a tartalomhoz

amikor úgy érezte nincs más lehetőség
az öreg király meghirdette a versenyt
lány ország ahogy illik
kidobolták
jött is a nép apraja-nagyja

mint előre sejthető
a szegény ember legkisebb fia
verhetetlen volt a mezőnyben

ment minden egyezség szerint
korona lány
ám a vén király
arról már mélyen hallgatott
hagyott ő is hajdanán csapot-papot
ezért a tetű felekirályságért
és volt hetedhét országra szóló
de az unalmas királylánnyal
nem lehetett egy jót csöcsörészni
és sajnos mint az anyja
ez a lány sem kaphat
egy legkisebb fiúnál jobbat

hősöknek írtak ki versenyt
nem okosoknak

(1985)

Vissza a tartalomhoz

Soros úr!
Nyakamon a hurok.
Szorosul.
Zsebemben nincs
egy árva percent,
az ezredvég
szemembe sercent.
Írom a verset
hozomra.
Rossz napok járnak.
S milyenek jönnek!?
Bocsássa meg,
hogy írok Önnek,
s ha nem nyerek,
hát nem is vesztek.
Eszem tovább a
csirkesegget.

(1988)

Vissza a tartalomhoz

(1990)

Vissza a tartalomhoz

1945-ben idehaltam.
Várom, a születés
beteljesedjen rajtam.

     *     *     *

Aludt mindenki: kutyák, a háznép.
Aludtak száz éve Csipkerózsikáék.
A királyfi – fiatal, délceg –
nem dőlt be az ósdi gyerekmesének.
Csókjával ugyan ki az a marha,
ki egy alvó szipirtyót fölzavarna?
A toronyszobaajtót halkan betéve,
osont koronásan egy másik mesébe.
Ne röhögjön az egész világ rajta!
Vigye a balhét, aki kiagyalta.

     *     *     *

Száraz ágról gerle röppen
tubicás egekbe.
Kendermagos kurva világ,
mér' nem vagyok gerle?

     *     *     *

Tudjuk, mi van a hegy mögött,
a hegy mögött kéne lenni.
De ha a hegy mögött leszünk,
a hegyen innen nem lesz semmi.

     *     *     *

A harántkalapos öregasszonnyal harmadszor találkoztam a Felsővégi út közepénél, s már nem állhattam meg szó nélkül, de csak intett szó nélkül: nem állhat meg.

(1978–1989)

Vissza a tartalomhoz

Becsukja a jövőt.
Vátesz.
Föléguggol.
Rátesz.

(1988)

Vissza a tartalomhoz

Reggel a költő verset olvas.
Tíztől ebédig eldalolgat.
Finom dohány, egy könnyű spriccer,
kis mélabú, mely nem hevít fel.

Langyos homály a délutánon.
Másfél órányi éppen-álom.
Csókjával házi-múzsa kelti.
Kifő a kávé, megy vizelni.

Halk mjúzik: Vivaldi, Bach tán.
Selymesen omló házi kaftán.
Szelíden mormol pár szonettet.
Sötétedik, rőt gyertya reszket.

Mélázik kicsit az elmúlásról.
Egy kis konyak, vagy pár pohár bor,
s reá terül, mint éj sötétje,
hogy az egészre baszni kéne.

(1987)

Vissza a tartalomhoz

...nem ismernél a Floridára
tudod a Major mellett ahol
Hűvösvölgy felé döng az 56-os a Fasorban
Fasor
a gesztenyék ha látnád
Uram Isten
mintha mi állnánk őrséget
és csak enyészet végig az enyészet

egyedül ülök
az abrosz piros-fehér
és ne nevess
a sört zöld üvegből töltöm
középütt dromedár biliárdasztal
„Amerikai típus” hirdetik
de engem nem vigasztal ez sem
ugyan mit keresek ebben
a posztópuha vakon-tapogató őszi világban
miért rovom a sorok emlékkavaró regimentjét
hiszen vendég sem vagyok itt
csak valahogy megragadtam
ebben a kikövesedett pillanatban

emlékszel...
Illyés- Kálnoky-mester és észrevétlenül
mi ketten a Fogas-ban
vagy mégsem...
az egy pincérre jutó költők ezen a tájon...
ez a Kelet... ez a Közép... ez az Európa...
kinek ahogy mérik...
döng az 56-os
Hűvösvölgytől a Moszkva térig

mintha mi állnak a gesztenyék
de hol
és hol van a lehetne még
hogy ne a halálig holt lehelet
az őszre ősz
hol minden megrohad szívünkre dermed

robog a busz a villamos
és sort csak sort a sorra
és ez az irdatlan asztal itt
miként ha ravatal volna
fölgyúlnak körben a székek
és dübörög minden és lobog
és benne égsz és benne égek én is
Hűvösvölgytől a Moszkva térig

ezerkilencszáznyolcvannyolc
tizenkét óra negyven
hagyom a Fasort
novemberedjen

(1988)

Vissza a tartalomhoz

Hallgass, költő, ne mondd a verset!
Hitelük veszett a szavaknak.
A zsarnokok kutyái kiteleltek,
és éhesek, és vért akarnak.

Ne mondd a verset, hallgass, költő!
Véres a március nyíló bokra.
Indul a bikafejű szörny, dübörgő
lábak tipornak himnuszodba.

Ne mondd a verset, költő, hallgass!
Békét hiába hirdetsz, rendet.
Ma sem néz felénk a Hatalmas,
víg esztendőket nem enged.

Hallgass, költő, a verset ne mondd!
Kések villannak, vasdorongok.
Mellkasok roppanó harangja kong,
hiába szólsz, hiába mondod...

Ajánlás:

                   Keserűek a fenti strófák,
                   a szív, az ész, Herceg, nem egy,
                   megtudhasd végül, mi a valóság,
                   kérjed a költőt: mondjon verseket!

(1988)

Vissza a tartalomhoz

(1987)

Vissza a tartalomhoz

még csak az órák hangjai
mindent átütően
ilyenkor nagy a papír hatalma
homlok a tenyérben könyök a térden
fürdőszobákban néma csapok
öblítetlen torkok morognak
ilyenkor nagy a papír hatalma
alapjáraton a szív dobog csak
lesem a domb mögött már fénylik
nyárfalevelek jeleznek
ilyenkor nagy a papír hatalma
ilyenkor minden gondolat eretnek
az álmok ágyról ágyra járnak
titokkabátos ügynökök
ilyenkor nagy a papír hatalma
homlok a tenyérben térden a könyök
még csak az órák hangjai
de fény araszolja a kertet
nagy a papír hatalma mormolom
ujjai közül a hajnal kiperget

(1986)

Vissza a tartalomhoz

Vesszen arcom, voltam, aki voltam.
Kifut az ékszeres ég alólam.

Rigók csőrébe adom a hangom.
Utánam adósság ne maradjon!

(1988)

Vissza a tartalomhoz

Hajnalodik.
Légy ma áldott
ezekért a percekért,
Johann Sebastian.

A csöppmellű tavasz eljött,
rügyet csalni a fákból.
Füvek mellé térdel.
Ámul a Nap, lángol.

Ha lenne patak itt,
ráülnének a házak,
követni Isten hírnökét,
utánad csobognának...

... de fölsírnak a vekkerek,
villamos fékez, lassul.
Kirajzanak az angyalok
reggeli misédről, Bach úr.

(1985)

Vissza a tartalomhoz

és akkor is
mert egyszer ideérnek a fények
kigyönyörül a keserves ég
a Nap fölöttünk ébred

és akkor is
és nyitott számba ha taposnak
míg lehelni tudom a szót
míg kifosztott mellem beroskad

és akkor is
és ezerszer kivégezve holtan
ha minden ízemben összetépve
ha lánctalpak alól kidaloltan

és akkor is
újra és megint a halál ellen
ha földrésznyi lesz a pestis kell
aki szól énekel szeret ezen a nyelven

(1986)

Vissza a tartalomhoz